Meghirdettük a már nem használt és/vagy lejárt kozmetikumoktól való megszabadulás lehetőségét, egy a szalonban kihelyezett „szemetes” dobozba.
A rossz, használaton kívüli, vagy lejárt kozmetikum megítélésünk szerint igen veszélyes hulladék, ráadásul több síkon is az. Egyrészről bárhogyan is nézzük, de vegyi anyag. Ami a legjobb esetben is „csak” tűzveszélyes. Rosszabb esetben terheli a környezetet, ha mondjuk a vízhálózatba kerül. Túlnyomó többségben energiaigényes az előállítási folyamat, aminek a végén megkeletkezik egy, a környezetre veszélyes csomagolóanyagba zárt termék, amivel a hulladékgazdálkodásnak valamit kezdenie kell. Nagyon ritka ugyanis a csak papír, vagy üveg csomagolóanyag. Szinte mindenben van legalább egy kupak, egy adagolófej, vagy matrica, ami műanyag alapú. Megjegyzem az üveg csomagolóanyag is extra (baleset-) veszélyt jelent törékenysége okán, amit a gyártási folyamatban külön is kell kezelni. És minden kozmetikum veszélyes a pénztárcánkra, amiért pénzt adtunk, de nem használtuk. Megesik, hogy jó kozmetikumok is erre a sorsra jutnak, de egy biztos: kereslet és kínálat esetükben nem találkozott. Ezekkel a világnak valamit kezdeni kell. Ez évente megbecsülhetetlenül sok millió tonna műanyag, papír, üveg és vegyi hulladék a világban.

A láda konkrétan 3 nap alatt megtelt 13 kg-nyi ipari hulladékkal. Elképesztő volt az a felhalmozás, amibe így beleláttunk a vevőkön keresztül. Több millió forintnyi forgalmi értékű megunt, lejárt, használaton kívüli termék gyűlt össze. Mennyi okos és hasznos dologra lehetett volna ezt az összeget fordítani, ha az ember kellő önreflexióval bír és időben megálljt parancsol a belső vásárlási kényszerének. Az, hogy ezek a termékek megmaradtak használat nélkül, tipikus dolgokból fakadhat. Vagy nem volt elég információja a vevőnek a termékről, vagy téves információi voltak. Esetleg a bőre utasította el a terméket, vagy egyszerűen nem volt elég hasznos (hatásos) az adott produktum. És megtörténhet az is, hogy egyszerűen funkcionálisan nem tudta beilleszteni az életébe (idő és figyelem hiányában). Ez utóbbi kategóriánál azért megfogalmazódik, hogy ami kellően értékes, arról nem feledkezik meg az ember. Arra többnyire bárhogy is, de talál időt. Szóval visszakanyarodunk a minőséggel kapcsolatos aggályokhoz.

Egyelőre csak egy próbadobozt tettünk ki, amelyből vagy gyártunk még, vagy ez megy tovább vidéki kozmetikusainkhoz azért, hogy vidéken is összegyűjthetőek legyenek a használaton kívüli arcápoló termékek. Rendkívüli igény van erre Budapesten és vidéken egyaránt, azt már érezzük. Beletenyereltünk a hangyabolyba, mondhatnám. 

Szeretnénk erre egy rendszert kialakítani, ami nem egyszerű, hiszen a behozott kozmetikumokat alkoholtartalom és megadott piktogramok és termékjelzések alapján szét kell válogatni ahhoz, hogy a veszélyes hulladék elszállító partner szortírozva tudja átvenni azokat megsemmisítés céljából. Tehát mindezzel utólag még lesz feladata a laborunkban dolgozó vegyészeknek.

A legtöbb, krémes állagú termékekből volt. Maszkokat, sminktermékeket, folyadékokat kevésbé hoztak. Funkcionálisan arckrémekből, lemosókból, naptejekből találtuk a legtöbbet. Érdekes volt látni, hogy leginkább patikában kapható, továbbá magyar brandekkel találkoztunk és csak kevés külföldi gyártású, esetleg ázsiai darabbal. Talán az ügyfélkörünkre nem annyira jellemző e két utóbbi kategória.

Miért nem csináljuk ugyanezt a holland szalonban?
Kizárólag Magyarországon tudjuk ezt megvalósítani. A holland eleve sokkal végiggondoltabban vásárol. Ha valamit végül mégis megvesz, azt igyekszik elhasználni. A hollandok rendkívül takarékosak minden vásárlásuk esetén. Így semmilyen termékből nem keletkeznek el nem használt készletek a polcaikon. Ha mégis, a szelektív hulladékgyűjtés és az újrahasznosítás szisztémája fényévekre van a magyar gyakorlattól. Ennek a technikáját már egészen kis korban tanítják a gyerekeknek.

Mi a konklúzió?
Költsünk megfontoltabban, lássuk be, hogy nem a tárgyak határoznak meg bennünket, magyarán nem vagyunk egyenlőek az általunk birtokolt tárgyakkal. Kérjünk mintát, mielőtt megvásárolunk valamit. Ha egy termék jó, akkor abból a gyártója bizalommal készít mintát, mert pontosan tudja, hogy a mintát vásárlás követi majd, tehát a beruházása megtérül. Mit tehetünk még? Ha már nem használunk valamit, abból még lehet egyéb funkciójú produktum. Egy használaton kívüli arckrém még megfelelő test, vagy lábkrém lehet. Tisztító kozmetikumokkal pedig -hacsak nem olajtartalmúak- remekül lehet takarítani. Használjuk ezeket más funkcióval, ha már az arcbőrünk elutasította! Nem mellesleg, biztosan mindenki környezetében van olyan, akinek át lehet adni egy terméket, ha nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. A legnagyobb tékozlás a pénztárcánkkal és a környezettel szemben, ezeket „kiengedni” a világba, mint kommunális hulladékot. Maguktól nem fognak „szublimálni”, a csomagolóanyaguk pedig talán még akkor is terheli majd a környezetet, amikor már az unokáink is nagyszülők lesznek.

A kozmetikumgyártókat pedig arra sarkallnám -ahogyan magunk is teszünk-, hogy gondolkodjanak a visszaváltható csomagolóanyagok, lebomló, vagy eleve csomagolóanyag-mentes kozmetikumok létrehozatalán. Mi magunk a következő hónapokban hozzuk forgalomba funkcionális, otthoni tisztálkodószereink egész sorát, már ezen elvek alapján. A dolog tehát megvalósítható úgy, hogy a hatósági előírásokat se sértsük meg.

A globális környezeti folyamatok sok tudós szerint már nem visszafordíthatóak (Rakonczai János: Globális környezeti problémák c. könyv), de talán még a mi életünkben valamelyest lassíthatóak.